annyi minden van, és én már annyira gyenge vagyok, amire lassan szavakat sem találok. ugye tudjuk, hogy az mit jelent.

ma kaptam helyes levelet, hogy vízdíjjal túlfizetésben vagyok. ha nem egyeznek az általam mért adatokkal a küldöttek, szóljak. (fogyasztásom mínusz 19 m3) aha, jó.

k. I., így gondoltam valahogy, igen, köszi. nyitott vagyok minden jóra, láthatod. most leültem a műszak meg az itthoni munkavégzést követően, és nyitott szívvel várom a további jókat. üdvözlet a harmadikról. (ja, igen. az éjszakai madárcsicsergést is szeretem. de aludni jobban. kicsit jobban.)

oké, megvolt a pokol (vö. pokolra kell annak menni), most már jöhet a felfelé ívelés és az elrugaszkodás. (lám, mennyit tanulok a politikai zsargonból, tiszta pc vagyok, remélem, értékelitek.)

most, amikor egy sajnálatos félreértés* végett zárolták a folyószámlámat, minden tartozékával együtt, akkor az, hogy a telefonom se ki, se be, se élő, se holt, már annyira meg se visel, hogy konkrétan kinevettem, hát kivel baszol ki, te kis köcsög, mondtam neki állapotomhoz képest tulajdonképpen kedvesen.

lehet, hogy a 120 forintomat hazafelé odaadom valami jóarcú hajléktalanembernek, nekem ez úgyis minek, neki meg van ott még ahová.

* évike azt hitte, alkupozícióban van, de nem volt

ez az 1500. bejegyzés, és én úgy írnék valami ünnepit, hiszen mégiscsak 9 év, de nincs ünnep. mondjuk, hogy nem adtam fel a hitet, hogy lesz, és ez már több, mint ami várható. 26 voltam, amikor kezdtem, jézusom, egy évvel azután, hogy szakítottunk A Nagy Szerelemmel, úgyhogy itt nagyjából az összes vergődésnek/örömnek/nyomornak nyoma van, ami azóta történt, elképesztő. félelmetes ez az egész blogdolog, iszonyú sokszor megpróbáltam abbahagyni, de hát az ember függő lesz, konkrétan két nap alatt, és lehet, hogy soha nem múlik el. az a néhány ember, aki velem jön, és látott már itt soványnak, dévajnak, daginak, lepattantnak, látott hosszú hajjal, boldogan, keserűnek vagy csalódottan, rövid hajjal, nagy fenékkel, bárhogy; és kicsit az életem része lett, talán hozott, talán vitt is. talán nincs ennek több és más dolga. nyoma van itt még haláloknak is, és mivel három nap múlva pont egy ilyen évforduló lesz megint, valahogy bennem van ez mostanában: hogy mennyire üres kézzel megyünk innen el, hogy az egyetlen hely, ahol -talán- vihetünk magunkkal valamit, azt szívtájra saccolom. hogy mindaz a düh, amit napról napra halmozok, hogy az valójában semmit sem számít, csak átvitt és valós értelemben megöl, mert lassú méreg. hogy a szorongások agyonnyomnak, mikor pedig tényleg csak az számítana, hogy örüljek minden nap. hogy megteszem, ami tőlem telik, de még ez is kevés, és egyébként nem is számít. nem ez számít. a szívem szakad meg. nszbmg, ünnep.

kedves Univerzum,

miközben ezt írom, a tetőtéri ablakból épp a tűzijátékot látni, amit nem kedvelek amúgy, de azért ebből a lakásból, ami tavaly még nem volt, mégis megható. meg az is, hogy bár korábban szinte 0 (nulla) esélyem volt pályát módosítani, májusban mégis sikerült. és az is, hogy amikor rájöttem, hogy ezt talán mégsem kellett volna, akkor kiderült, hogy konkrétan áthelyeztek egy addig nem is lévő pozícióba anélkül, hogy a kisujjamat megmozdítottam volna. szóval amiatt a komment miatt, amit luciánál* hagytam, és ami talán kissé elégedetlenkedőnek tűnhet első látásra, jólmegtermett lelkiismeretfurdalásom lett, hát nem vagyok én olyan hálátlan fajta, tudod jól. szóval ezeket mind köszönöm neked. meg köszönöm, hogy amikor viszont kicsit elvenni látszottál az egyik nagyrabecsült kezeddel, a másikkal mégis adtál, ennek tudom be legalábbis a harmadik munkámat ami a gyapotszedés amit nagyon szeretek, bár természetesen nem vagyok benne megbecsülve úgy erkölcsileg, mint főleg anyagilag. de köszönöm, mert enélkül valószínűleg már éhen haltunk volna és/vagy még ennél is többel tartoznék a szeretteimnek. akiket szintén köszönök. szóval ha áttekintek ezen a 2011-en, durva egy év volt, de úgy néz ki, váratlan mód, hogy abszolútértékben mégiscsak inkább pozitív, mint nem. (nyilván, mint rendes abszolútérték, tudom én mit akartam mondani, nna.) szóval TÉNYLEG csak annyi a kérésem, hogy (most figyeljél kérlek kedves füleiddel kihallani a finomságot) HADD DŐLJEK HÁTRA LELKILEG. ne feszítsen már tovább, aminek nem kell.

ennyi csak.

köszönöm. vagy beszéljük meg...

:)

* nem tudom linkelni, hát beszarás

éjfél után nem sokkal hívott valaki, de nem hallottam. aztán még próbálkozott, én meg csodálkoztam, ki ez a kedves ember aki nem tudja, hogy hajnalban kelek és még a fenébe is jó eséllyel küldöm el. nos, végül beszéltünk: a húgom új fiúja volt, aki jókívánságai mellett kifejezte örömét, hogy megismert, és a férjemet is. ó, mondom, télleg kedves ember  maradhat.

most meg az van, hogy folyamatosan sírok a híreken. gyengék-e az idegeim.